#9 Tök Király, első felvonás

Mirtul havának 13. napja

Hőseink, miután végeztek a haramiák lekaszabolásával / jobb belátásra térítésével / kifaggatásával, továbbá átvizsgálták a számító banditavezér / rossz útra tért lord / gonosz varázsló szobáját (a megfelelő aláhúzandó), illetve a többi, üresen maradt helyiséget (beleértve a fegyverraktárat, ahol 15-20 embernek elegendő, elég silány minőségű fegyvert és vörös köpenyt találnak), a rejtett alagút felé veszik az irányt, hogy a rejtekhely titkos be- és kijáratán át távozzanak. Arról viszont, hogy az Üvegbotos varázsló két banditájával, Nyüzgével és Patással együtt bátran elfutott taktikusan elhagyta az ostromolt objektumot, hogy összeszedje megmaradt hosszúfülű, nagy és büdös martalócait, csak akkor szereznek tudomást, amikor az alagút végéhez érve egy jól irányzott Pókháló varázslat repül feléjük. Nincs sem helyük, sem idejük érdemben reagálni, Adran is későn ismeri fel a varázslatot, és máris sűrű háló tapasztja őket a falhoz, plafonhoz, padlóhoz és saját magukhoz, miközben kintről a gaz Üvegbotos Varázsló utasításait, valamint a nagy és büdös Bagabúk közeledését és méltatlankodását hallják (valamint egy tompa puffanást, ahogy egy ijedős Goblin elernyedve összerogy).

Amíg a kalandozók behálózva vergődnek, és a Bagabúk próbálnak úgy bunkótávolságba kerülni velük, hogy ők maguk azért mégse ragadjanak oda, addig a Varázsló biztonságos távolságból megpróbálkozik néhány Személy Bénítása varázslattal, kevés sikerrel. Varázserejének fogytával aztán a láthatóan nyerésre álló (nagy és büdös) Bagabúkra bízza, hogy csomagolják össze a kalandozókat, vegyék őket a (szintén nagy és büdös) hónuk alá, és vigyék őket a Recésfogúak (se nem kisebb, se nem illatosabb) Várába; neki és testőreinek azonban fontos és sürgős ügyekben kell eljárniuk valahol egészen máshol, mégpedig azonnal. Így hát a Bagabúk lelkesen tovább gyepálják a kicsiny csapatot, néhányan össze is csuklanak a csapások alatt, mások vagy egymást támogatják, vagy a folyosón visszaszaladgálva távolról próbálkoznak lövöldözni a sötétben, és néhány csodával határos nat20 dobásra van szükség ahhoz, hogy végül forduljon a kocka, és felülkerekedhessenek a Bagabú martalócokon, aztán fejüket (és egyikük díszes szemkötőjét) vegyék.

Ezután a kalandozók megtalálják a földön fekvő, kis híján halálra rémült, Ernyed névre hallgató Goblint, akinek Adran megvizsgálja a fogait, és tapasztalja, hogy van bár neki recés foga is, de olyanból csak egy darab. Mindenesetre megkötözik és a vállukra kapják, hogy majd később alaposabban kifaggathassák őt is, hátha tud valamit az Üvegbotosról, a Bagabúkról, netán a többi Recésfogú viselt dolgairól. Sötétedésre visszaérnek phandalini törzshelyükre, a Kődomb Fogadóba, és itt ki is vallatják Ernyedet, aki egyszer már valóban járt a Recésfogúak Várában, az erőszakos és parancsolgató Grol királynál, és talán odatalálna másodszor is, a térképekhez viszont nem ért annyira (valójában egyáltalán), hogy azon meg tudná mutatni a helyet. Este beszélnek még Télvári Sildarral is, hogy amíg ők másnap elindulnak kiszabadítani a remélhetőleg még mindig a Várban fogva tartott Kőkereső Gundrent, addig rábíznák a sikeresen meggyőzött kilenc Rőtjelűt, hogy vigye őket a Városházára, és kezdje el ráncba szedni őket, elvégre úgy tartják, rablóból lesz a legjobb pandúr.

Mirtul havának 14. napja

Másnap kora reggel Phandalinban valamiféle helyi jellegű vasár- vagy ünnepnap lévén alig találnak nyitva bármit is, így bevásárlókörút helyett hamar útra kelnek a megbeszéltek szerint, csak előbb még felzörgetik a szűcs férjét, hogy keltse már fel a feleségét, hogy preparálná ki nekik ezt a három szép bagabúfejet, ha már ilyen jól magukkal hozták őket. Ezután Ernyed útmutatásával elindulnak a Háromvadkan-ösvényen nyugatra. Útközben egy teherszekeret vesznek észre az út szélén, melynek fiatal kereskedőjét és volt őreinek holttestét négy darab közönséges Elátkozott Úritök vonszolja magával az erdő felé, megelevenedett indáik segítségével. A kalandozók rárontanak a gaz narancssárga zöldségekre, legyőzik a folytogató kacsokat, és Wilburg, az ifjú, hangutánzó szavakat lelkesen használó, harsány (ám annál kevésbé bátor) kelmekereskedő (valamint megszaladt lova, Káró) összeszedése után együtt indulnak a közeli Aranykalász faluba.

A faluban, amely a környező aranyló búzamezőkről kapta a nevét, egész évben sárga-rozsdavörös lombok, valamint bedeszkázott ajtók-ablakok fogadják őket, meg egy-két őr, akik gyanakodva útbaigazítják őket a falu egyetlen fogadója, a Vadászkürt felé. Itt egy nyílpuska veszélyesebbik vége fogadja őket, továbbá egy Joyce nevű, (korábban kalandozó) idősebb fogadósnő, aki aztán egy tál pite és a falakra tűzött szörnytrófeák által vetett aggasztó árnyékok mellett kedvesen beavatja őket a falucska sajnálatos esetébe egy emberrabló boszorkánnyal, Juliannával, aki Joyce legkisebb fiát is elragadta (hogy farkassá változtassa), és akit kár volt aztán két évvel és két hónappal ezelőtt máglyán megégetniük. Az elmúlt hetekben minden bizonnyal az ő szellemének átka keseríti meg a falu lakóinak életét, a közeli erdőkben eltűnő vadászok és falusiak, illetve holttesteket magukkal vonszoló, gyilkos tökök révén – a falu már gyűjtést is szervezett azok számára, akik megszabadítják őket ettől az átoktól, és Wilburg is felajánlja a kelméiért kapott bevételt a jó ügy érdekében (különben amúgy is félne innen elindulni haza). A kalandozók elhatározzák, hogy másnap utánajárnak a történetnek, Ernyednek pedig meghagyják, hogy addig is segítsen Joyce-nak a házimunkában.

Mirtul havának 15. napja

Reggel Joyce javaslatára felkeresik a helyi alkimistát, a középkorú félszerzet Szárazlevél Belryt, aki szórakozott tudós jelleggel fogadja őket laboratóriumában. Amíg Crowley szeme ellopható dolgok után kutat, Belry pár kérdésükre válaszol, de csak tömören, mert épp valamiféle ellenszer kifejlesztésén dolgozik. Láthatóan zavarják a munkában, reszket, idegesnek és kimerültnek tűnik. Vonakodva megemlíti, hogy a falu terményeinek hozamát szerette volna megnövelni eddigi kísérleteivel, de sajnos nem járt sikerrel, most pedig a boszorkány szellemének átka miatt még kiszolgáltatottabb helyzetbe került a falu. Kitessékeli a csapatot, de a jó viszony ápolásának érdekében átad Kornéliának egy gyógyitalt, és eligazítja az erdőben található boszorkánykunyhó felé.

Egy erdei tisztáson csakhamar megtalálják a növényekkel benőtt, elhagyatott házikót, valamint egy az ágak között bújkáló fekete macskát. A kissé romos házikó belsejében valahai dulakodás nyomait találják a porban és a bútorokon, égésnyomokat a falon, továbbá mindenféle száraz gyógynövényeket, egy boszorkánykonyha koszos edényeit, valamint egy rejtett, dohos, levegőtlen pincét, benne számos furcsasággal, könyvvel, tekerccsel, és egy holdakkal díszített, rejtjelezett naplóféleséggel (amelyet rövid vizsgálódás után megfejtetlenül elraknak). Egy mindenkire kiterjedő Állatbeszéd varázstekercs felolvasása után elkezdik érteni Farlane-t, a fekete macskát, és megtudnak tőle egyet s mást Juliannáról, hajdani boszorkány gazdájáról, aki bár valóban igyekezett lepaktálni az ördöggel, végülis egykori segédje, Szárazlevél Belry önző árulása következétben lett a falusiak áldozata. A falusiak balszerencséjét nem sajnálja annyira, hiszen megérdemelték, hogy ez történjen velük, de szerinte valójában nem kísért itt semmiféle szellemátok.

Ekkor éhesen vonyító Farkasfalka sompolyog elő az erdőből, öt Farkas élén egy Falkavezérrel. A kalandozóknak még éppen sikerül velük pár szót váltaniuk, mielőtt elmúlna az Állatbeszéd varázslat hatása, és némi szárított hússal lekenyerezniük őket. A Falkavezér szemében csillanó értelmet viszont a varázslat elmúlta után is látják – valószínűleg ő lehet a fogadosnő eltűnt, elátkozott fia. Ezután az erdőből egy Tökkel Töltött Medvedög ront rájuk a bokrok közül, akit gyors reakciójuknak (és taktikus tűzhasználatnak) köszönhetően hamar harcképtelenné tesznek, és megállapítják, hogy itt valami kifejezetten gonosz erő munkálkodhat a háttérben, amely ilyen elfajzott lényeket képes létrehozni. Elindulnak hát a lény nyomait követve, nyomukban a macskával, az erdő még sötétebb sűrűjébe.

Délutánra eljutnak egy ősi, mohával benőtt sírdombhoz az erdőben, amelybe egy kőboltíven át, egy faragásokkal díszített falú, omladozó csigalépcsőn ereszkednek alá a párás, visszhangos, sötét mélységbe. Lent két Tökmozgatta Páncélos Holttesttel és négy Elátkozott Úritökkel találják szembe magukat, amelyeket kiválóan le is győznek. Ezután nagy nehezen elgördítenek az útból egy hatalmas kőtorlaszt, mely mögött egy surrogó indákkal plafonig benőtt alagúton haladnak át, cselesen kikerülve néhány tökkacsokkal kecsegtető csapdaféleséget. Egy oldalsó leágazás irányába lekanyarodva egy boncteremre bukkannak, benne a meglepett Szárazlevél Belryvel, aki a kalandozókat észrevéve meglehetősen nehezen hihető módon próbál meg úgy tenni, mint akit épp nem abban zavartak meg, hogy holttesteket töltött meg mozgolódó indákkal, kacsokkal és tökökkel. Kiengednek egy tömlöcből a mostanában eltűnt falusiakat (két gyereket, két félszerzet férfit és egy ember nőt), majd bedobják helyükre Belryt, hogy kifaggathassák, és innen folytatjuk legközelebb.

Titkos, tökkel töltő boncterem egy ősi sírdomb alatt, egy sűrű erdő mélyén

A kulisszák mögött, avagy a kalandmester jegyzetei

Azt terveztem, hogy a játékalkalom elején bekövetkező orv lesbenállás elég durva lesz ahhoz, hogy az Üvegbotos megmutathassa, mire is képes. Eleinte jól is haladt a dolog a pókhálóvarázzsal és a harcias bagabúkkal: hőseink hősiesen próbáltak talpon maradni (Bajazid talán földre is került), alig tudták egymást feltámasztani (legalább a falhoz); Crowley menekült a folyosón, inkább vaktában lövöldözve a sötétben, minthogy célponttá váljon; és nagyon nagy szükségük volt arra az egy-két kritikus találatra az életben maradáshoz. Ez a harc a történet szempontjából szándékosan volt ilyen nehéz: a három Bagabúnak az Üvegbotos kezdeti támogatásával elégnek kellett volna lenniük ahhoz, hogy leverjék, majd megkötözzék a harcképtelen kalandozókat, és elinduljanak velük a Recésfogúak Vára felé, hogy aztán néhány gyanús tökre bukkanva elejtsék csomagjaikat, akik ettől magukhoz térhettek volna a kaotikusan kacskaringózó kacsok között. Végül azonban nem így alakult, maguknak kellett odakeveredniük.

Az Aranykalász környékén játszódó történet a Rise of the Pumpkin King című kalandmodulban található meg az internetekben, és két phandelveri küldetés közé sikerült beékelni a kampányunk fonalába. Sokáig keresgéltem a megfelelő tematikus kalandot, és ez reményeim szerint sikeresen hozta a halloweeni hangulatot: volt benne örök-őszi színekben pompázó fákkal övezett falucska, fekete macska és más veszélyes állatok, gonosz faragott tökök, ürdünggel cimboráló boszorkány, és valami még rémisztőbb, melyről ezidáig még nem is esett szó. Meg kellett állapítanom továbbá, hogy rejtélyes beszélő macskát alakítani kifejezetten mókás.

Bár egyalkalmas kalandnak terveztem, de mivel kissé elhúzódtak az események a Rőtjelűek Rejtekhelyén, a vártnál később jutottak el a kalandozók Aranykalászba, így nem is értünk egyből a történet végére. Ez megtörte kicsit a lendületet, de bíztam benne, hogy megfelelően drámai pillanatban sikerült befejeznünk a játékot, és volt miért várni a következő ülést – én pedig fejben már tervezgethettem a karácsonyi tematikus egyalkalmast.

Következik: #10 Tök Király, második felvonás