Hogyan is jutottak el idáig?

Hogy mind a kalandozócsapat, mind a kalandmester felidézhesse, hogyan is jutottak el idáig, Iarno emlékezete, a Fekete Pók feljegyzései, Gundrenék beszámolója, valamint saját emlékeik alapján az alábbi idővonalat sikerül összeállítaniuk. Így talán összeáll, hogy amíg ki mikor mit csinált, addig a többiek merre és min ügyködtek éppen, hogy kerültek pont oda, ahova... és hogyan fonódtak össze az események a háttérben.                                                            

A Morajló-barlangok legendás termeit sokan, sok éve-évtizede (vagy talán évszázada) keresték már, köztük törpe bányászok, mindenféle kincsvadászok, illetve gazdagságot és hatalmat hajszoló varázslók. Egy ilyen varázsló volt Nezznar, akit Lolth, a sötételfek istennője egy próbatételének elbukása miatti büntetésből rettentő driderré változtatott. Nezznart a Mélysötétből a felszínre száműzték, ahol a Fekete Pók nevet vette magára. Szörnyűséges félig sötételf, félig óriáspók alakját mágiával kellett álcáznia, ez azonban folyamatosan emésztette varázshatalmát, ezért éveken át kutatta, hogy hogyan törhetné meg a Pókkirálynő átkát. Mikor ráakadt a Phandelveri Paktum történetére, eltökélte, hogy megtalálja a Morajló-barlangokat, hogy a legendás Varázskohó mágiájának segítségével visszanyerhesse eredeti, sötételf testét.

Így került a képbe Phandalin. A Fekete Pók igyekezett a feltörekvő bányászváros környékén hatalomra szert tenni, ezért néhány hónappal ezelőtt szövetségeseket (pontosabban csatlósokat) keresett magának. Megegyezett Grollal, a Recésfogú goblinok és hobgoblinok bagabú királyával, hogy seregével legyenek a segítségére, cserébe mesés gazdagságot ígért nekik, hogy felújíthassák romos várukat. Megkereste továbbá a Lordok Szövetségének egyik varázslóját, Iarno Albrecket, hogy inkognitóban (Üvegbotos néven) vállalja el a phandalini Rőtjelű (avagy Rőtköpönyeges) haramiák vezetését, némi alkímiai segítség, valamint majdani varázskutatások lehetőségének fejében. Így sikerült a Fekete Póknak bagabú testőröket szereznie maga mellé, a hegyesre faragott fogú goblinok és a vörös köpenyes banditák segítségével pedig felügyelete alatt tartania a vidéket, hogy lehetőleg az itt kíváncsiskodó kincsvadászok és kalandozók előtt kaparinthassa meg a Morajló-barlangokat.

[Viharok Karma 18.] Völgyszámítás szerint 1481-ben, Tarsakh, azaz a Viharok Karma havának 18. napja környékén (vagyis kalandjaink kezdete előtt kb. 13 nappal) a Kőkereső fivérek – Gundren, a kincskereső üzletember, Tharden, a harcedzett bányász és Nundro, a műlábú bányamérnök – Phandalintól kb. 15 mérföldre keletre, a Kard-hegység egyik eldugott völgyében rábukkantak egy, az 500 éve eltűnt Morajló-barlangokba vezető oldalsó járatra. Egy párpercenként felhangzó halk füttyszót követtek, mely, mint később kiderült, a barlang mélyén periodikusan kitörő gejzír által okozott légmozgás hangja volt, ahogy át-átsüvített az apró réseken a beomlott kövek között.

[Viharok Karma 23.] A Kőkereső testvérek haladtak a barlangjárat feltárásával, és titkosított térképet rajzoltak, hogy véletlen felfedezésüket legközelebb is megtalálják. Ezután Gundren elindult Téltelenbe, hogy komolyabb bányászfelszerelést szerezzen maguknak a továbbhaladáshoz; Tharden és Nundro pedig őrizték a bejáratot, illetve előkészítették a további munkálatokat. Téltelenig és vissza egy bő dekád (kb. tíz-tizenkét nap) lenne az út, addigra várták vissza testvérüket. 

[Viharok Karma 28.] Gundren megérkezett Téltelenbe, Tharden és Nundro pedig rövid látogatást tett a közeli Phandalinban, hogy Barthen Cikkeiben feltöltsék az élelmiszerkészleteiket, illetve Nundro udvarolt kicsit Égerlevél Qellinnek is. Végül visszamentek a barlanghoz, hogy ott várják meg Gundrent. Két alakváltó, Vhalak és Vyerith (akikre a Fekete Pók fogadott gyermekeiként tekintett) tudomást szereztek az ígéretes felfedezésről, és titokban Phandalintól a barlangig követték a visszatérő törpéket. A Sárkánygyík-bérc orkjai ekkortájt vették a fejükbe egy ősi ereklye megtalálását (elsősorban egy Shurtak nevű sámán, hogy szörnyű hatalomhoz juttassa klánjának vezetőjét, Fejszeharapó Djakkát), ezért felderítőket küldtek ki a környékre, és egyre könyörtelenebbül léptek fel a környékbeli utazókkal és bányászokkal szemben.

[Viharok Karma 29.] Gundren Téltelenben beszerezte a Morajló-barlangokba szánt szekérnyi bányászfelszerelést. A Fekete Pók alakváltó kémei, miután megismerték a Morajló-barlangok bejáratának helyét, hírt adtak a felfedezésükről a Fekete Póknak.

[Viharok Karma 30.] Gundren felbérelt egy Igar nevű szekerészt, illetve kalandozókat is keresett a szállítmány kíséretére, de egyelőre nem járt sikerrel. Az alakváltókat követve a Fekete Pók – óriáspókjai és bagabúi kíséretében – eljutott a Morajló-barlangokhoz, és lecsapott Thardenre és Nundróra. Előbbit kénytelenek voltak megölni, utóbbit pedig foglyul ejtették, hogy segítsen a járatok felderítésében. Miután a Fekete Pók megtudta a bánya pontos helyét, lépéseket tett annak érdekében, hogy rajta kívül senki más ne ismerhesse meg azt: megrongáltatta az ide vezető útvonalon fekvő hidat, hogy szekerekkel ne lehessen átjutni; óriáspókjaival megölette (és pókhálóba tekertette) a Sárkánygyík-bérc orkjainak arrafelé kószáló felderítőit; valamint kerestetni kezdte Gundrent és térképét a Recésfogúakkal és a Rőtjelűekkel. Amíg Rőtköpönyeges banditák Phandalin környékén vegzálták az arra járó törpéket (meg akit még kedvük szottyant) – addig a Recésfogú goblinok egy bagabú vezér, Klarg vezetésével a Háromvadkan-ösvény környékén ütöttek rajta a balszerencsés átutazókon.

[Zöldfű ünnepe] A Viharok Karma és az Olvadás hava közötti tavaszünnep, a béke és az örvendezés napja, kalandjaink kezdete. Gundren Téltelenben felbérelte Adran Liadont, a nemes elf varázslót, hogy egy néhány fős kalandozócsapatot verbuválva biztosítsák egy szekérnyi bányászfelszerelés eljuttatását a találkozóhelyre, a phandalini Barthen Cikkeibe. Gundren addig Télvári Sildarral, a Lordok Szövetségének lovagjával együtt előresietett, hogy üzleti ügyekben járjanak el (egyeztessenek Phandalin polgármesterével, valamint a helyi bányászváltóval a tulajdoni és egyéb jogviszonyokról).

[Olvadás 1.] Mirtul, azaz az Olvadás havának első napján Adran egy télteleni kocsmában beszervezte maga mellé Bajazidot, a Hunyorgót, a dombi törpe papot (aki történetesen a Kőkereső fivérek unokatestvére), és Crowleyt, a könnyűléptű félszerzet zsiványt, hogy együtt elvállalják Gundren szállítmányának kíséretét, így összeállt a három fős kalandozócsapat. Eközben, az esti órákban a Recésfogú goblinok tőrbe csalták és elfogták Gundrent és Sildart a Háromvadkan-ösvényen, majd a közeli rejtekhelyükre hurcolták őket.

[Olvadás 2.] Adran, Bajazid és Crowley elindultak a szállítmánnyal az Országúton dél felé, és estére eljutottak az elágazásig, ahonnan a Háromvadkan-ösvény indul keletnek. Ezalatt Gundrent és térképét a goblinok a Recésfogúak várába vitték tovább, hogy ott majd a Fekete Pók színe elé kerítsék. A törpét (valamint Sildar értékesebbnek tűnő lovagi felszerelését) szállító csapat tagja volt egy Ernyed nevű goblin is. Sildart továbbra is a rejtekhelyen őrizték.

[Olvadás 3.] A kalandozók a bányászfelszerelés szállítása közben megtalálták Gundren és Sildar elrablásának nyomait, melyeket követve rátaláltak a Recésfogúak rejtekhelyére a közeli erdőben, és sikeresen legyőzték Klargot, a bagabú vezért. Eközben Wolfstein-Frankffy Kornélia, Corlinn grófnője útra kelt Téltelenből Phandalinba, hogy megkeressen egy bizonyos lord Télvári Sildart. Kornélia a rajtaütés nyomait követve rábukkant a rejtekhelyre, csatlakozott a kalandozócsapathoz, és együtt folytatták a rejtekhely kipucolását. A goblinok egy részét elkergették, a többieket megölték, de a harcban Adran is elesett. A kiszabadított Sildartól megtudták, hogy Gundrent azóta átvitték a Recésfogúak várába.

[Olvadás 4.] A megmaradt kalandozók Sildar javaslatára isteni segítség (feltámasztás) reményében Phandalinba siettek a holttesttel egy Garaele nővér nevű papnőhöz, de ő már nem tudott segíteni. Crowley helyi rokonsága (Qelline néni) azonban a Téltelen-erdőbe irányította őket, egy Reidoth nevű druida után, aki aztán megbízta őket egy baziliszkusz levadászásával, az abból kinyert varázskomponens segítségével pedig elvégezte Adran feltámasztásának rituáléját. Eközben a Fekete Pók hírt kapott Gundren elfogásáról. Estére a rejtekhelyről elmenekült goblinok (hatan, plusz a vezetőjük, Yeemik) megérkeztek a Recésfogúak várába. A phandalini haramiák lenyúlták Gundrenék őrizetlenül hagyott bányászfelszerelését.

[Olvadás 5.] A kalandozók visszatértek Phandalinba, elkezdtek megismerkedni a településsel és a helyi viszonyokkal, Sildar pedig elhagyta köreiket, hogy pár dolognak helyben utánajárjon. Időközben a Fekete Pók csapata folytatta a Morajló-barlangok feltérképezését; mostanra letáboroztak Dumathoin templomában, elfoglalták a közeli paplakot és az északi barakkokat, a régi ipari csarnokba azonban nem tudtak bejutni az ott őrködő lángoló koponya miatt. A Recésfogúak visszazavartak néhány goblint a rejtekhelyen hagyott zsákmányért.

[Olvadás 6.] A kalandozók újra ellátogattak a Recésfogúak rejtekhelyére, ahol újra elkergették a visszamerészkedő goblinokat. Ezalatt, miután a Fekete Pók megtudta, hogy Gundren kalandozókat vont be az ügybe, akik ráadásul kifüstölték a goblinokat a rejtekhelyükről, küldött néhány bagabút Iarnónak erősítésként, valamint megüzente neki és Groll királynak, hogy kapják el a kalandozókat.

[Olvadás 7.] A kalandozók megismerkedtek Phandalin lakosaival, illetve küldetéseket gyűjtöttek be a hirdetőtábláról, hogy némi pénzt keressenek a következő napokban. Ezalatt a Fekete Pók csapata folytatta a Morajló-barlangok felderítését: megkezdték a templomhoz közeli, félig beomlott barlang feltárását, ahol a sötételf varázsló jóslatai alapján valami mágikus dolog rejtőzhetett; a régi kohó élőhalott őre viszont továbbra is útjukat állta. A másodszor is elkergetett Recésfogú goblinok másodszor is visszatértek a várukba.

[Olvadás 8.] Bajazid, Crowley és Kornélia útra keltek a Háromvadkan-ösvényen, kelet felé, míg Adran Phandalinban maradt kutatni. A Rőtköpönyeges haramiák folytatták a lakosság abajgatását, és saját szakállukra foglyokat ejtettek, akár váltságdíjért, akár hogy eladják őket rabszolgának.

[Olvadás 9.] A három kalandozó eljutott Borzaszedresig, majd a közeli erdőben felkerestek egy Agatha nevű sikítószellemet, végül továbbmentek délkeletnek, az Öreg Bagolykút romjai felé. Adran ezalatt folytatta kutatásait a levéltárban.

[Olvadás 10.] A három kalandozó odaért az Öreg Bagolykúthoz, ahol találkoztak egy Aeron nevű sötét varázslóval és zombijaival. Ezután a közeli Sárkánygyík-bérc felé indultak, majd meggondolták magukat és visszafordultak Phandalin felé. Adran érdekes információkra bukkant a polgármestert és a bányászváltót illetően.

[Olvadás 11.] A három kalandozó tovább utazott Phandalin felé. Adran egyelőre befejezte kutatómunkáját a levéltárban. Ekkortájt a Fekete Pók útnak indította egyik alakváltóját, Vyerithet a Recésfogúak várába, hogy a feltárások meggyorsítása végett hozza el onnan Gundrent (és a térképét) a Morajló-barlangokba. A Rőtköpönyegesek elcsípik a rejtekhelyük titkos bejárata környékén játszadozó Égerlevél Potykát, és foglyul ejtik.

[Olvadás 12.] A kalandozócsapat újra összeállt Phandalinban, információkat szereztek egymástól, Sildartól, a városházáról, a bányászváltóból, illetve Crowley itteni rokonságától. Ezután elindultak, és belopóztak a Rőtjelűek rejtekhelyére, megküzdöttek pár haramiával, végül kimenekítették az ott talált foglyokat. Éjszaka Iarno tudomást szerzett a foglyok eltűnéséről, és átszervezte a Rőtjelűek őrségét. Ezalatt a Sárkánygyík-bérc orkjainak vezetői, Shurtak és Djakka sötét rituálékba fogtak (levágott kezek segítségével kértek útmutatást az ereklyéjük felé), amelyek délre vezették őket.

[Olvadás 13.] A kalandozók a Rőtjelűek rejtekhelyének mélyére érve megtudták, hogy Iarnót a Fekete Pók bérelte fel a város feletti uralom biztosítására, továbbá egy törpe, egy térkép és egy csapat kalandozó elfogására. Megküzdöttek egy szemszörnnyel, majd elkergették a banditákat, és szembekerültek Iarnóval, aki rájuk uszította bagabúit, hogy fogják el és vigyék őket a Recésfogúak várába, ő maga pedig – biztosnak érezve a győzelmet – két banditával együtt távozott. Iarno a Fekete Pókhoz indult a Morajló-barlangokba (melynek helyét az onnan küldött bagabúktól tudta meg), hogy személyesen közölhesse vele, hogy sikerült élve elfognia a kalandozókat. Végül azonban a csapat legyőzte a bagabúkat, magukhoz vettek egy Ernyed nevű goblint, és elhagyták a Rőtjelűek rejtekhelyét.

[Olvadás 14.] A kalandozók Ernyed útmutatásával elindultak a Recésfogúak vára felé. Útközben megérkeztek Aranykalász falujába, ahol aggasztó híreket kaptak a környéken garázdálkodú úritökökről.

[Olvadás 15.] A kalandozók megmentették Aranykalász faluját a Tök Király rémségeitől. Ezalatt Groll király a fejébe vette, hogy újra akarja tárgyalni a díjazását Gundren és a térkép kapcsán. Vyerith megérkezett a Recésfogúak várába, és megkezdték a tárgyalásokat a bagabú királlyal, de egyelőre nem tudtak dűlőre jutni. Eközben Iarno két bandita kísérőjével együtt megérkezett a Morajló-barlangokhoz, és elindultak megtalálni a koromsötét járatok mélyén rejtőző Fekete Pókot.

[Olvadás 16.] A kalandozók Ernyed útmutatásával továbbindultak a Recésfogúak vára felé. Ezalatt Vyerith folytatta a tárgyalásokat Groll királlyal, és ki akarta hallgatni Gundrent, hogy kinek beszélt még a bánya helyéről, hogy aztán eltehesse őket láb alól (és ha muszáj, akár magát a törpét is, a térképével együtt). A kalandozók ekkor érkeztek meg a várhoz, ahol a hobgoblin őrök, Groll király és Vyerith legyőzése után megtalálták a sérült Gundrent és a térképét, majd elindultak velük Phandalin felé. Eközben Iarno egyik bandita kísérője élete árán átjutott a régi bejárat szörnyein, a másik halála után visszafordult a veszélyes gombateleptől, és végül eljutott a templomig, ahol a Fekete Pók főhadiszállása volt. A Fekete Pók, amikor Iarno beszámolt neki a kalandozók (vélt) elfogásának körülményeiről, a Rőtjelű banditasereg és phandalini rejtekhelyük elvesztése miatt azt a büntetést szabta ki rá, hogy egy kisebb bagabú csapat élén személyesen kell vezetnie a veszélyesebb járatok felderítését.

[Olvadás 17.] A kalandozók kis kitérőt tettek Repkényvölgyfalvára, hogy ünnepélyesen megmentsék a Barátcsonyt. Sildar kijárta Phandalin polgármesterénél, hogy a feloszlatott Rőtjelű banditák jobb magaviseletű tagjaiból városőrséget toborozzanak. Garaele nővér Phandalinból Téltelenbe távozott egy továbbképzésre. Eközben Iarno és bagabúi megküzdöttek jópár élőholttal a nagyteremben és környékén.

[Olvadás 18.] A kalandozók (és Ernyed) Gundrennel együtt visszaértek Phandalinba, hogy kipihenjék a fáradalmakat. Ezalatt a Sárkánygyík-bérc orkjai a rituálék útmutatását követve egyre közelebb jutottak a Morajló-barlangokhoz. Iarno csapata megpróbált alternatív útvonalakat találni a még feltérképezetlen helyiségek felé, kevés sikerrel.

[Olvadás 19.] A kalandozók Phandalinban töltötték a napot, és megszerezték a Morajló-barlangokat rejtő vidék birtokjogait. Eközben Iarno talált néhány iratot egy törpe pap több évszázados holttesténél, köztük egy kódexet, mely többek között a Ceremónia nevű papi varázslatot tartalmazza, benne a szentelt víz elkészítésének metódusával.

[Olvadás 20.] A kalandozók Gundren vezetésével kora reggel útnak indultak a Morajló-barlangok felé, hogy még napnyugta előtt odaérjenek a bányászfelszereléssel. Útközben levágott koboldokba, egy tómélyi dinoszauruszba, valamint egy feneketlennek tűnő szakadékba botlottak. Ezután találtak pár behálózott ork hullát, végül eljutottak a Morajló-barlangok oldalbejáratáig, ahol megtalálták Tharden holttestét és Nundro hűlt helyét. Ezalatt a Sárkánygyík-bérc közelben járó orkjai kifigyelték a kalandozókat, és Djakka vezetésével ők is megközelítették a bejáratot. Iarno a kódex tanulmányozása során rájött, hogy szentelt víz segítségével végleg el lehetne pusztítani a régi kohót őrző lángoló koponyát – ezzel pedig végre kiküszöbölhetné a renoméján esett csorbát a Fekete Pók szemében. Már csak azt kellett kitalálnia, honnan szerezzen valakit, aki tud vizet szentelni.

[Olvadás 21.] Innentől sűrűsödni kezdtek az események. A kalandozók leereszkedtek a Morajló-barlangok bányajárataiba, hogy felderítsék a sötét alagutakat és csarnokokat, és legyőzzék a kószáló szörnyeket. Átküzdötték magukat egy ősrégi bányán, átjutottak egy vízgyűjtő gödrön, begyűjtöttek néhány megtépázott térképdarabot a barlangrendszerről, végül egy félig beomlott barlangba érve belefutottak Iarnóba és néhány bagabúba, akikkel harcba keveredtek. A Crowley által súlyosan megsebesített Iarno az északi barakkba menekült, ahonnan további bagabúkat küldött a kalandozók után, hogy kapják el a papot (hogy aztán a Fekete Pók elé vihesse őket), de nem jártak sikerrel. A kalandozók egy csatornán át kelet felé menekültek a túlerő elől. Iarno és a bagabúk visszatértek a Fekete Pókhoz, jelentették neki a kalandozók ittjártát, és hogy a lángoló koponya felé menekültek, így rosszabb esetben nem lesz velük több baj, mert mind odavesznek, jobb esetben pedig még a folyton feltámadó élőholtat is hatástalanítják – elvégre van köztük egy pap, aki tud szentelt vizet készíteni. A Fekete Pók láthatatlanná tette Vhalakot, és a kalandozók után küldte, hogy tartsa szemmel őket.

A kalandozók egy régi ipari csarnokba jutva végignézték, ahogy egy lángoló koponya egy csapásra elpusztította az éppen betörő ork sereget. A lángrobbanást a Sárkánygyík-bérc orkjai közül csak egyetlen harcos élte túl: Fejszeharapó Djakka. A kalandozók maguk mellé fogadták a túlélőt, aki Fejszeharapó Qarraq néven mutatkozott be, és azt mondta nekik, hogy gonosz ikertestvére nyomában jár, nehogy egy nagyhatalmú ereklye rossz kezekbe kerüljön. Az öt kalandozó háromszor is megküzdött az újra és újra feltámadó élőhalottal, majd visszavonultak a barlangbejárathoz, és föld alá temették a koponya maradványait. Amíg a kalandozók lepihentek éjszakára, a még mindig láthatatlan Vhalak óvatosan visszatért a Fekete Pókhoz jelentést tenni. Ezután visszaküldték megfigyelni a kohót, és amikor arról számolt be, hogy a lángoló koponya már órák óta nem tért vissza, azt hitték, hogy a kalandozóknak valahogyan sikerült hatástalanítaniuk – holott csak szüksége volt az élőhalottnak nyolc órányi pihenésre, hogy újra használhassa a tűzgolyó varázslatát, és kirobbanthassa magát a föld alól.

[Olvadás 22.] A kalandozók újra alászálltak a Morajló-barlangok mélyére. Amíg megküzdöttek a déli barakkok élőholtjaival, átvizsgálták a régi előcsarnokot, majd kelet felé indultak tovább – addig néhány helyiséggel arrébb természetesen a mostanra már rendbe jött Iarno nyerte meg azt a nemes feladatot, hogy öt bagabú kíséretében nézze meg, hogy biztonságos-e már a kohó. Megvizsgálták, különös tekintettel az ork holttestekre és a még halottabb zombikra, Iarno pedig begyűjtött egy térképdarabot a terem faláról. Az egyik bagabú benézett a morajló üregbe, majd inkább óvatosan továbbhaladtak kelet felé, a szikrázó terembe, ahol találtak egy újabb térképdarabot. Délen a gombatelep felé vezető utat is megvizsgálták, de Iarno javaslatára inkább innen is visszafordultak. A néhai varázslók lakrésze üresnek tűnt, inkább a varázslatok kohójához csalta őket az ajtó résén kiszűrődő kékeszöld derengés, ahol egy félelmetes szörnyre, egy szemlélőre bukkantak. Iarno megpróbált hősködni, hogy ő maga kaparintsa meg először a Varázskohót, de a szemlélő bénító, félelemkeltő, összezavaró és sebfakasztó tekinteteivel szétzilálta a betolakodókat. Három bagabú odaveszett: az egyiket a szemlélő annyira összezavarta, hogy megölte egy társát; a másikat maga a szemlélő ölte meg; a harmadikat pedig megbénította, majd félig megette. Iarno és a maradék két bagabú végül rémülten menekülni kezdett a szemlélő félelmetes tekintetétől.

A kalandozók pont akkor néztek be először a gombákkal teli terembe, amikor a túloldalon beszaladt és nyomorultul elpusztult egy bagabú – hiába próbált Iarno utánakiáltani, mégis beszaladt a mérgező spórák közé. Aztán amíg a kalandozók inkább visszafordultak az előcsarnok felé, és onnan tovább az egykori őrszobába és a bevizsgálók irodájába – addig Iarno és utolsó megmaradt társa inkább északra menekültek, a morajló üregbe, ahol a gyors lábú bagabút rögtön el is nyelte a hullámzás és az ott rejtőző óriáspolip. A rémülten visszaforduló Iarno már nem láthatta, ahogy az Ogre Erő Kesztyűjét viselő bagabú kiszabadult a csápokból, kiküzdötte magát a peremre, és sikerült rajta végigkúsznia, egészen a régi patakmederig, majd mivel a visszafordulást már nem merte megpróbálni, puszta kézzel (és varázskesztyűjével) kezdett ásni a törmelékben, egy rég beomlott alagutat követve. A bagabúit vesztett Iarno végül is a régi kohó felé próbált menekülni, egyenesen az időközben váratlanul visszatért lángoló koponya irányába, akivel így, sérülten és kimerülten kellett megküzdenie. Eközben a Fekete Pók lassan kezdett attól tartani, hogy ha Iarno és bagabúi ezidáig nem tértek vissza, akkor mégsem találtak biztonságos utat a Varázskohó felé – ezek után nemcsak négy óriáspókját, hanem már Vhalakot sem engedte el többet maga mellől, és a megmaradt négy bagabúját is szigorúbb őrségre fogta.

A kalandozók ezalatt újra benéztek a gombatelepre, szétnéztek egy romos konyhában, majd az egykori étkezőcsarnokba jutottak, ahol a mindenfelől özönlő hullazabálók őket szemelték ki vacsorának. Miután megküzdöttek velük, Crowley észrevette a szomszédos ipari csarnokban bújkáló Iarnót, akire rá is uszította a közelben lebegő lángoló koponyát. Iarno sikeresen elmenekült, de a kalandozóknak is futniuk kellett, végül a konyha melletti romos raktárba vonultak vissza, ahol ők is rájöttek, hogy szentelt víz nélkül nem fogják tudni végleg legyőzni a mindig feltámadó élőhalott őrzőt, ezért a mostanra nagyjából összeállított térképük alapján elindultak Dumathoin temploma felé. Újra átkeltek a bányaalagutakon és a vízgyűjtőn, benéztek az üresen álló északi barakkba, aztán arra értek a félig beomlott barlanghoz, hogy egy sebesült, ázott és elcsigázott bagabú – az órák óta puszta kézzel (kesztyűvel) ásó menekült – húsz lábbal a beomlott üreg fölött bontotta ki magát egy törmelékes alagútból, majd Adran varázslövedékei taszították le a mélybe, lezuhanva szörnyethalt.

A kalandozók csapdába csalták és leölték a megmaradt bagabúkat, és végre eljutottak Dumathoin templomába, ahol meglepetésükre maga a Fekete Pók fogadta őket, mellette pedig Iarno Albreck alakja rajzolódott ki – az alakváltó Vhalak állt ott, kezében egy üvegből készült bottal. Eközben az igazi Iarno épp a kohó felől kényszerült errefelé menekülni, miután megvárta, hogy elült a harc a félig beomlott barlangban, majd magához vette a varázserejű kesztyűt a szerencsétlenül járt bagabútól. A sötételf varázsló Nezznar néven mutatkozott be a kalandozóknak, majd hosszas egyeztetések után Bajazid ott maradt szentelt vizet készíteni, a többiek pedig a Iarnónak látszó személlyel együtt távoztak. Újra legyőzték a lángoló koponyát, majd visszavitték a maradványait a templomba, hogy kéznél legyen, mire elkészül a szentelt víz. Ekkor a Qarraq néven megismert ork harcos megpróbálta megszerezni Nezznartól az ereklyét, az igazi Iarno betántorgott a templomba, majd heves harc kezdődött Nezznar és négy óriáspókja, az alakváltó Vhalak, a sebesült Iarno, a négy kalandozó, Gundren, valamint az ork között. A kalandozók nagy nehezen levágták az alakváltót és az óriáspókokat, a sebesült Nezznar visszaváltozott félpók szörnyeteggé, de végül őt is legyőzték, majd mielőtt kiszabadították a foglyul ejtett Nundrót, az ork harcos távozott a megszerzett ereklyével – búcsúbeszédében felfedve magát, hogy ő valójában mindvégig Fejszeharapó Djakka volt.

[Olvadás 23.] Adran, Bajazid, Crowley, Kornélia a két Kőkeresű fivérrel és Iarnóval együtt átvizsgálták a templomot, majd mielőtt ötödször – és immár tényleg végleg – legyőzték volna a lángoló koponyát, aztán végre-valahára eljutottak volna a legendás Varázskohóig, még leültek kicsit a tábortűz köré, hogy átbeszéljék, hogyan is jutottak el idáig...

Faerûn legelterjedtebb naptára, a Harptos-naptár

A kulisszák mögött, avagy a kalandmester jegyzetei

Bár a kalandmodul egészen jól leírja azokat a lehetőségeket, amelyekbe bele lehet fogni Phandalinban és környékén, azokra az eseményekre, amelyek a kalandozók ténykedéseire válaszul történhetnek, egy nyomtatásban megjelent leírás értelemszerűen nem tud teljeskörűen kitérni. Úgyhogy ha azt szeretnénk, hogy a világ a kalandozóktól függetlenül is éljen, a tetteikre pedig hitelesen reagáljon, akkor ez a szervezési feladat elsősorban a kalandmesterre marad. Ezért a játékülések után szépen nyomon kellett követnem, hogy a kalandozók kivel mit beszéltek meg, kiket kergettek el, azok hova menekültek, vagy a nemjátékos karaktereknek milyen motivációik támadtak, és ezért hova indultak el önszántukból, mennyi idő alatt érhettek oda gyalog / lovon / szekéren, melyik nap hol járhattak, és mi történhetett velük útközben – vagyis gyakorlatilag fejben olyankor is játszottam, amikor épp a következő játékalkalomra készültem. A goblinok oda-vissza rohangálása a rejtekhelyük és a váruk között annyira azért nem volt izgalmas, Iarno utazásai már annál inkább, főleg amikor a Morajló-barlangokban kezdett el kóricálni, nem ismerve biztonságos útvonalat Nezznar tartózkodási helye felé. Kifejezetten szórakoztató volt tervezgetni az útvonalát, lejátszani fejben, hogy hol milyen szörnybe fut bele, hogyan oldja meg a helyzetet, hol mit varázsol, mit hagy hátra a kalandozóknak, mit markol fel inkább előlük, mikor áldozza fel maga helyett valamelyik csatlósát, és honnan menekül el inkább (nyúlként, bátran)... Mindezt pedig azért, hogy olyan időpontban és helyen bukkanhasson fel legközelebb, aminek nemcsak van realitása, de lehetőleg még dramaturgiailag is jó helyre kerül. A Sárkánygyík-bérc orkjainak csapatmozgását pedig gyakorlatilag visszafelé kellett megterveznem, hiszen szinte csak az volt meg, hogy mikor és hova kell végszóra berontaniuk, az oda vezető útvonalat nekem is ugyanúgy ki kellett találnom, ahogy nekik (csak én még útmutató rituálékat sem használhattam). Illetve mindezek közben még nyomokat is kellett hagynom utánuk (utólag, bár valójában előre), hiszen azért egy komplett ork sereg mégsem bukkanhat fel csak úgy a semmiből!

Következik: hamarosan...